2017. december 27., szerda

Közöttünk


Matthias Mühl
„Házi beteggondozói munkát végző ápolónő vagyok, de a valóságban több szakmát is gyakorlok. Amikor hajtincseket göngyölítek, akkor fodrásznő vagyok. Amikor meghallgatók egy asszonyt, akit épp ismét utol ér a félelem, mely nászéjszakája előtt gyötörte, amikor 16 évesen megrendezett házasságot kellett kötnie, igen, akkor lelki vigaszt nyújtó vagyok. És ha sürgősen szükségünk van a mosogatókagylóra, mely el van dugulva, és én megjavítom, akkor vízszerelő vagyok. Mi nem csak ápolunk, szervezzük is a mindennapi életet.” Így vázolta nemrég egy vasárnapi újságban Karin Mergler ápolónő a saját hétköznapjait.
Az evangéliumok elbeszéléseiben Jézus a már beköszöntött Isten országa jeleként értelmezi a szegényeknek és betegeknek nyújtott segítségét. Isten országa ezen tettekben „közöttetek” van (Lk 17,20), azaz már valóság a jelenben. A liturgiában is szerepel az Isten országa és az életet szolgáló cselekvés közötti belső összefüggés. Erre az összefüggésre kifejezett módon rámutatnak a szentmise végi elbocsátó szavak: „Ite missa est” (Menjetek, küldetésetek van). Miután az eucharisztia ünneplésében a feltámadt Krisztus jelenvalóvá lett, az ünnepre összegyűlteket azzal a küldetéssel bocsájtják útjukra, hogy ők maguk váljanak a gyógyító és életet adó Isten jelenlétének jelképévé a világban.
Így tekintve a kezdeti történetre, az ápolónő felsorolása kiegészíthető. Jézus szemszögéből nézve az ő tevékenysége túlmutat „a mindennapi élet megszervezésén”. Evangéliumi értelemben az ő fodrásznői, lelki vigaszt nyújtó, vízszerelői és minden más szolgálatában, mindig megtapasztalható lesz valami Isten jelenlétéből és Isten azon szándékából, hogy üdvözítse és élettel töltse el az embereket – és ebben Isten országa már jelenvalóvá válik, ”közöttünk”.

2017. december 23., szombat

4. Advent


Lehajlok a felém közeledő, bizalommal lépkedő gyerekhez. Lépeget, segítem. Ő is segítség, lám, én is lépegetek. A most felfakadó öröm útján, rég nem tapasztalt remény szivárog bensőmből a felszínre és lassan már a gondolataim és érzéseim is elözönli a fénye. Mióta már csak helyben topogtam, most pedig kimozdultam. Vállammal kihasítva egy darabot, a rutin és az alaposan berögződött szokások tömbjéből. Szabadabb vagyok, érzem, hogy ha lassan is, de a magam lépteit lépem és az én utam rajzolódik ki általuk.
Talán ráérzett gondolataimra, talán a sajátjainak örül. Hangosan felnevet. Úton vagyunk.

2017. december 17., vasárnap

3. Advent



Amikor a hangszórók egy-egy pillanatra elcsendesednek, a pásztorok furulyájának hangja olykor már hallható a távolból. Igyekszem én is hangot, dallamot, ritmust adni a sóhajtásnak, a pillanatnyi fellélegzésnek. És egy időre csak becsukott szemmel figyelni külső forgatagra és belső kuszaságra egyaránt. Majd inkább csak a belsőre. És lám, már semmi más nem hallatszik, csak a pásztorok furulyájának az éjszakai tájban őrködő hangsora. Éppen egy számomra kedves dal csendül fel, mely szavakban ki nem fejezhetően ad hangot az öröm utáni vágyamnak, és mintha már érezném is arcomon, amint ott babrál a csípős hideg és a pásztortűz melegének játékos váltakozása.

2017. december 11., hétfő

Másfajta család

Helga Kohler-Spiegel

Az evangéliumokban megjelenő, a zsidó hagyományokon alapuló bölcsességek arra utalnak, hogy a család az a társadalmi élethely, ahol a nők és a gyerekek védve vannak. Ezt a család szemléletet Jézus radikálisabb alapokra helyezi és a fogalmat kiszélesíti az Ő „új családjára”. Emiatt is kerül összetűzésbe származási családjának tagjaival. Rideg szavakkal illeti anyját és testvéreit, mely kijelentések első hallásra egyenesen családellenesnek értelmezhetőek. Nagyon markánsan jelenik meg ez Márk evangéliumában (3,31-35), és ez olvasható Lukácsnál és Máténál is az idevonatkozó részekben. Jézus viselkedése azonban nem a hagyományos értelemben vett család ellen irányul, hanem „új családját” nevezi meg ez alkalommal, amelynek tagjai azok a nők és férfiak, akik kötődnek Hozzá és követik Őt. Jézus örömhíre nem csak egy bizonyos életformát választókhoz szól. Követői között voltak házasságban élők, párok és egyedülállóak egyaránt. Jézus és az általa elindított mozgalom lehetőséget adott a felelősségteljes együttélés új formáira, a „család” újabb formáira. Ebben az értelemben a család az a hely, ahová az egyes embereket befogadják, ahol mindannyian együvé tartozónak érezhetik magukat, ahol mindannyian biztonságban vannak és élvezik a közösség védelmét, nemtől, kortól és az egyén esetleges korlátaitól függetlenül. Jézus és mozgalma a biológiai családon túlmutató közösségi formákra mutatnak rá. (Krisztus világa, 12/2017)

2017. december 9., szombat

2. Advent


Még valamire jó lehet. Arrébb teszem. Gyűl a kacat. Körülöttem és bennem. Foglalja a helyet. Kezdetben még könnyen kikerülhető. Egy megrepedt lábú szék, kopott, rég nem viselt ruhadarab, egy sorozat poros folyóirat. Vagy egy magammal hordozott sértődöttség, torkomban akadt bocsánatkérés, egy megrögzött szokás, meg nem élt szeretet. Majd már annyi összegyűl, hogy lassan nincs már „hely a szálláson”. Körülöttem és bennem. Nincs már hely, ahol meggyökerezhet az Élet. Hogy egyáltalán legyen, netán, hogy bőségben legyen. Igyekszem rendet rakni. Kipakolni. Szellőztetni. És a lényeget megőrizni. Hogy „tiszta legyen az ünnepekre”.

2017. december 4., hétfő

I. Advent





Valami elkezdődik. Valami új.
Vagy csak a régi, megszokott időfolyam ritmusa, üteme változik.
A rutinos idő monoton zúgása, a szabványosan ketyegő idő homokszemei és az ünnepi idő felvillanó fényei kirajzolják lépteink nyomát. Lépésről lépésre.
És van egy másik út, amelyik hozzánk vezet.
Talán azonosak, hiszen elején is, a végén is a Teremtő áll.
Olykor fölfele tekintünk. Mintha ok nélkül tennénk. Várunk valamire.
Rorate coeli...

2017. május 22., hétfő

Függőlegesek és vízszintesek


Egyenes vonalak. 
Engem itt mégis minden a körre emlékeztet. 
Nulla méter tengerszint feletti magasság: kezdet és vég. 
A kikötő jelzőtornya: elindulni, megérkezni, visszatérni. 
Körkörösség. Mindig ugyanaz és sosem azonos. 
Újrakezdés, amely a szó jelentésének ellenére mindig csak folytatás, mert korábbi önmagunk az újrakezdésben is ott van. 
Esetleg megfogyatkozott vágyakkal, nehezebb teherrel, feladott reményekkel. 
Vagy gyarapodó életerővel, új láthatárral, hosszú idő után ismét felfedezett belső tartalmakkal. 
Úton vagyunk és eligazítás után vágyunk. 
Lelkesedünk. Azaz kitölt a Lélek.